Barion Pixel

Agrás 70

Ismertető

Oda, vagy visszafele nehezebb? Az Agrás 70 instant túra a budai sárga sáv turistajelzésen halad keresztül Budaörstől Esztergomig. A klasszikus iránnyal szemben, visszafelé azonban más arcát mutatja a már megszokott Sárga 70-es táv. 

Többféle témájú látnivalóban is bővelkedik az útvonal. Kilátópontokban: Vörös-hegy, Kötők padja, Újlaki-hegy, Nagy-Hárs-hegy, Sorrento sziklák, Törökugrató. Kisebb sétával a Zsíros-hegy, Magaskő és a Huszonnégyökrös-hegy lenyűgöző panorámája is elérhető. Akit a biológiai sokféleség érdekel, annak tavasszal a Csíki-hegyek pompás virágmezői fognak tetszeni. Budapest legszebb szurdokvölgyén is áthalad a túra: a vízeséses Alsó-Jegenye-völgyön. Történelmi látnivalók közé tartoznak a katonasírok, valamint pálos romok Klastrompusztán, Budaszentlőrincen, és kis kitérővel Gercse középkori temploma is elérhető. Az útvonalra tehát nem lehet panasz.

Tudnivalók

  • Egy magyar szobrász remekműve a befutóérem, ami a célban vehető át. 
  • Ezen túl ha e-mailben kéred, a teljesítést követően online küldünk névre szóló PDF formátumú oklevelet. A nyomtatott oklevél díja 1000 Ft.
  • túrázóknak 18 óra,
  • terepfutóknak 13 óra
  • az ellenőrzőpontok érintése és a teljesítés igazolása a GeoGo nevű webalkalmazással lehetséges
  • a túrát a GeoGo profilodhoz a nevezéskor megvásárolt ellenőrzőkód birtokában tudod hozzáadni ITT.

Kattints a fájl letöltéséhez IDE.

Több forrást is érint a túra, de ezeket nem tudjuk jó szívvel ajánlani, viszont nincs kizárva, hogy iható a vizük. Legismertebbek: Csurgó-kút, Barát-kút, Iluska-forrás.

  • Rajtban: Pyrgos Taverna Étteremben étel, csap, WC
  • 2 km: szabadidőparkban WC és csap is van
  • 3 km: Törökugrató bányagödrében nyomós csap
  • 5 km: Tárogató utcai játszótéren nyomós kút, kicsit lejjebb Csiki ABC
  • 17 km: Szépjuhászné: büfénél WC, nyomós kút
  • 20 km: Hűvösvölgy: büfék, boltok (Top shop), kisvasút állomásán étterem, WC, nyomós kút
  • 31 km: Hidegkúti út: Shell benzinkúton bolt, WC
  • 35 km: Muflon Itató nyitvatartási időben, itt WC is van
  • 39 km: Pilisszentiván: boltok, kocsma
  • 40 km: Pilisvörösvár: többféle bolt, vasútállomáson WC
  • 54 km: Klastrompuszta: nyomós kút
  • 58 km: Pilisszentlélek: nyomós kút, bolt nyitvatartási időben
  • 70km: Vasútállomáson csap+WC, Nelson pub és büfében pedig étel, ital nyitvatartási időben
A rajtnál lévő Budaörs, Gimnázium megálló a következő tömegközlekedési eszközökkel közelíthető meg a legkönnyebben:
  • Kelenföld vasútállomásról, illetve Diósdról, Törökbálintról a 40, 88, 188, 40E, 188E;
  • a Széll Kálmán tértől a 140-es;
  • a Camponától a 287-es BKV járattal;
  • Páty és Etyek felől pedig Volánbusz járatokkal.

Indulás előtt kérünk, olvasd el a GeoGo ismertetőt és a túraszabályzatot, valamint a Gyakori kérdésekre adott válaszainkat.

  • Mentőállomások:
    Budaörs: +3623 414 533
    Budapest, XII. kerület: +361 356 4937
    Budapest, II. kerület: +361 350 3737
    Pilisvörösvár: +3626 330 188
    Esztergom: +3633 411 004
  • Általános segélyhívó: 112
  • Orvosi ügyeletek
    Budapest, XII. kerület: Beethoven utca 8., +361 212 6636
    Budapest, II. kerület: Ganz utca 13., +361 202 1370
    Pilisvörösvár: Fő út 130., +3626 330 360
    Esztergom: Petőfi Sándor u. 26-28. 12. épület; +3633 508 170

Nelson Pub és Büfé
Esztergom, Bem tér 1, 2500
+36 70 296 2524
https://nelson-sorozo-esztergom.webnode.hu/

Térkép

Útvonalleírás

Ha beregisztráltunk a Gimnázium buszmegállónál, és elindítottuk a túrát a készülékünkön, akkor tartsunk a közeli körforgalomhoz nyugati irányban. 

A túra első pár kilóméterén még jelzetlen úton fogunk haladni!  A körforgalomnál 11 óra irányában van egy kis kezdődő sikátorszerű utcácska korláttal, a Holdfény utca, ebbe sétáljunk be. Lankásan emelkedni fogunk, a végefelé kissé meredekebben. Felérünk egy kétsávos betonúthoz, az Árok utcához, itt zebra is lesz, az út másik oldalára jussunk át, és menjünk be a zöld széles fémkapun. Ha nincs nyitva, nyissuk ki a kallantyúval a tetején. Ha átérünk a szabadidőparkon keresztben, egy kis kerti kapun tudunk kimenni a parkból. Itt kilépve hirtelen, meredeken a Kővirág utcán kapaszkodjunk fel. T-elágazásban ér véget alig 150 méter után az Ibolya utcába betorkollva. Balra fordulva az első lehetőségnél jobbra tartsunk a Törökugrató sziklatömbjének irányába. Sok kis magánút lesz, vigyázzunk, hová kanyarodunk fel, de nagyjából 300 métert kell haladni, és Ibolya köz lesz a neve. Ez zsákutca, de ez ne zavarjon minket meg. A vége lépcsőben végződik, menjünk fel ezeken. Kiérünk a Kökörcsin utcára, jobbra forduljunk, de itt balra felfelé térjünk rá szinte azonnal az Árvácska utcára. Meglehetősen meredeken indul az utca. Két derékszögű kanyar után felérünk egy adótoronyhoz, tartsunk afelé, majd enyhén lejteni kezdünk. Ahol kiérünk egy nagyobb útelágazáshoz az Árvácska utca végén, jobbra az erdőbe menjünk be. Ez valójában egy bányagödör, a fémlépcsőn menjünk fel, majd egyenesen a sziklák irányában folytatódik az ösvény egészen a Törökugrató csúcsáig, egy másik adótoronyig. Itt van az első ellenőrzőpontunk: Törökugrató.

Lefelé induljunk el a tanösvényen vissza (vagy valójában körbe, de mindkét ága ugyanoda vezet). Ha lemásztunk vissza a bányagödörbe a sziklás rész után, akkor ne menjünk le a fém lépcsőkön, hanem jobbra az ösvényre térjünk rá, ami a sárga háromszög turistajelzés. Itt kifordulunk a Törökugrató utcán jobbra, és lefelé haladunk. Keresztezzük a Rezeda utcát, tovább le egyenesen sétálunk. Kiérünk a széles 1-es főútra, jelzőlámpa segíti az átkelést rajta. Ha átértünk, itt véget is ér a sárga háromszög jelzés, és innen indul a mi jelzésünk, a sárga sáv turistajelzés, amely innen végig fog kísérni minket. Ez a pont a volt Csíki Csárda egyébként. Itt a csárda volt épülete mögött befordulunk balra a Csíki utcába. Első lehetőségnél 150 méter után jobbra betérünk az Orchidea utcába. Ha befordultunk, akkor az első balos kiágazó utcán, a Tárogató utcán haladjunk tovább. Ez elkanyarog a dombok oldalában, a vége eléggé meredek lesz, sorompó, és beérünk az erdőbe. Balra felkanyarodunk, majd jobbra, és a jobbos kanyartól alig 70 méterre elágazás: egyenesen tovább a sárga háromszög jelzés indul, ha érzünk rá késztetést, egy oda-vissza 600 méteres kitérővel nagyon szép látvány tárul elénk a Huszonnégyökrös-hegyről. Utunk azonban jobbra lefelé vezet az elágazástól. Tágas mezőre érünk, itt 2 óra irányába tartsunk. Délről megkerüljük a Kis-Csík-hegyet, a Csík-hegyet, és a Ló-hegyet is. Minden elágazásban jobbra forduljunk (a le-letérő szűk ösvényeket kivéve) egészen addig, amíg ki nem érünk egy murvás útra a házakhoz. Itt kis pad és emléktábla is jelzi, ha jó helyen járunk. Balra haladva az úton 300 méter után hirtelen erdei ösvényre felkanyarodik a sárga sáv jelzés, kövessük. Egy enyhe jobbos kanyar után van ez a befelé menet az erdőbe. Elhaladunk egy sorompónál is hamarosan, ahol a sárga kereszt becsatlakozik. Itt másfél kilométeren haladunk tovább az erdőben, míg nem keresztezünk egy széles agyagos utat, mi vágjunk át rajta, és a fenyőfák már jelzik a következő ellenőrzőpontunkat: Sorrento sziklák.

Kilátás önmagáért beszél. Ezután néhol lankásabban, néhol meredekebben egy szálfás völgybe szépen leereszkedünk egy kilométeren keresztül. A völgy végén kis emelkedő, és nagyobbacska elágazásba érünk, itt balost vegyünk, és máris kiérünk Budakeszi házaihoz, de mielőtt még a földútig előre mennénk, jobbra az erdei ösvényen gyalogoljunk tovább felfelé. Keresztezünk széles földutakat, majd elhagyva a házakat, kiágazik balra a piros M turistajelzés. Mi enyhén felfelé menetelünk tovább pár száz métert egy négyes elágazásig. Itt csatlakozik be jobbról a piros sáv turistajelzés, szemből pedig a sárga kereszt. Balra tartsunk, és alig száz méter múlva a piros sáv el is hagy minket, mi az Y-elágazásban jobbra felfelé haladjunk tovább, majd újra jobbos elágazás jön. Ezt követően nagyjából szintben haladunk, elmegyünk a Magaskői kiágazás, és a BTSSZ-emlékhely mellett is. Ha van időnk, kedvünk, innen egy 150 méteres kitérővel szép kilátás nyílik. Innentől kissé lejt az utunk, elágazás: jobbra tartsunk, kisebb tisztás jobbról, majd a végében nagyobbacska kereszteződés. Ez a makkosmáriai leágazás. Mi egyenesen tovább 11 óra irányában haladjunk felfelé. Egy kilométer múlva maradva a sárgán a kisebb elágazásokban, kiérünk egy rétre: Csacsi-rét. Esőház, tűzrakóhely, pihenőpadok. Mi balra lefelé a Virág-völgy irányába ereszkedjünk le tovább. Két kilométeren át kanyargunk a völgyben, míg nem kiérünk egy széles útra, ahol padok lesznek. Itt elágazás, több turistaút is találkozik. Haladjunk jobbra felfelé. Fél kilométer után a sárga letér balra a széles útról, kövessük. Kisebb balos kiágazások lesznek, mi maradjunk a sárgán. 1 km után négyes elágazás, mi balra menjünk, és hamarosan leérünk egy kis hídhoz egy völgyben. Feltűnik előttünk az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet betonlapos kerítése baloldalon. Sétáljunk felfelé a kerítés mentén egészen a kisvasút kereszteződéséig. Itt egy jobbos fordulattal keljünk át a síneken, majd száz méter után elágazás. Előttünk a János-hegy, viszont mi élesen balra haladjunk tovább. Nemsokára kiágazik balra a sárga kereszt, majd lassan a kisvasút sínjeit megközelítjük és párhuzamosan tartunk velük.  Egy kilométeren át nagyjából egy szintben haladva jobbról becsatlakozik a piros sáv ismét, majd követve az elágazásokban a sárga sáv jelzést (első nagyobb elágazásban balra, majd a másodikban jobbra), kiérünk egy főúthoz. Ez a Szépjuhászné. A Budakeszi úton menjünk át a zebránál, és balra tartva a földút bevisz jobbra eltávolodva a műúttól a kisvasút sínjeihez. Átmegyünk rajtuk, és a legszélesebb úton maradva felfelé ballagjunk. Felérünk előbb a Csanádi-pihenőhöz, majd a Kaán Károly-kilátóhoz, ami a következő ellenőrzőpontunk: Nagy-Hárs-hegy.

A panorámát lehetőleg itt se hagyjuk ki! Innen rövid, sziklás út vezet a Bátori-barlangig, amelyet faajtóval zártak le. Menjünk tovább lefelé, hamarosan jobbról becsatlakozik egy ösvény, majd mi letérünk jobbra. Lefelé tartva tovább szélesebb útba érkezünk, mi sréhen egyenesen balra lefelé szedjük lépteinket. 500 méter után nagy elágazásba érünk. Egyenesen tovább a sárga háromszög jelzés felvisz a Kis-Hárs-hegyre, ahová érdemes lehet egy kis kitérőt tenni, de minket balra lefelé visz tovább utunk, majd még egy elágazás, újfent balra kanyarodjunk. Átmegyünk a kisvasút sínjein egy kiépített gyalogos átkelőnél, balra forduljunk utána egy darabig párhuzamosan haladva a vasúttal. Utána leereszkedünk a Nagykovácsi útig, menjünk át rajta körültekintően, mert nincs zebra. Le tovább a villamossínekig, ahol balra forduljunk. Innen pár perc és elérjük Hűvösvölgyet. Ismeretlen katona sírjánál is elhaladunk. Menjünk le a lépcsőkön, át a villamos sínek alatt, és át a Hűvösvölgyi úton. A rövidke Szipka utcán végig, majd az Ördög-árkon kis hídon menjünk át. Itt balra, majd jobbra máris emelkedünk felfelé a Nyéki-hegy oldalában a sárgán tovább. 800 méter után kiérünk egy szélesebb földútra egy T-elágazás formájában, mi itt jobbra vegyük az irányt. 300 méter után pedig balra. Újabb 300 méter után megint T-elágazás, itt jobbra. Elkezd lejteni a terep, lekanyargunk a Határ-nyeregig, de előtte még becsatlakozik az országos kéktúra is egy ismeretlen katona sírjánál. A Határ-nyereg nagy elágazás, különösen figyeljünk. Elhaladunk a padok mellett, majd sorompó, itt jobbra forduljunk. 100 méter után széles útra kiérünk, de ahogy rátérünk, máris jobbra meredeken felfelé tartsunk. A meredek szakasz szerencsére nem hosszú, körülbelül 250 méteres. Kiérünk egy burkolt útra, balra felfelé túrázzunk tovább. Tisztást érünk, itt balra felfelé menjünk, a terep egyre sziklásabb lesz. Hamarosan felérünk az Újlaki-hegyre, ez is ellenőrzőpont, a negyedik: Újlaki-hegy.

Elhagyva a siklóernyős starthelyet, menjünk le a hegy másik oldalán. Mindjárt erdő kezdődik, itt balra tartsunk. Meredeken csúszunk le a hegyről egy szélesebb elágazásig, itt balra lefelé tovább, és alig 150 méter után kisebb ligetes részhez érünk. Ennél a pontnál jobbra menjünk tovább. Itt széles, furcsa, „kétsávos” turistaút van. Ez majdnem kitart a Virágos-nyeregig, ami másfél kilométerre van. Virágos-nyeregnél, ami újfent egy nagy turistaút-elágazás, menjünk először jobbra az erdő felé, majd a sorompónál balra forduljunk be, itt folytatódik a sárga sáv jelzés a kék sáv jelzéssel együtt. Mindjárt elérjük egy újabb ismeretlen katona sírját, itt mi jobbra forduljunk. 3 kilométeren keresztül a Csúcs-, majd a Tök-hegy oldalában haladunk enyhén lejtve, menet közben az országos kéktúrát is keresztezzük a Kötők padjáig, ami nagyon szép kilátást ad a Pilisre. Kötők padját egy nagy szikla követi, majd továbbra is hegyoldalakon tartva kiérünk egy széles mezőre, villanyvezetékek kíséretében. Itt sorompó, jobbra lefelé bandukoljunk le egy kilométeren keresztül meglehetősen meredeken lefelé egészen a Millenium emlékkőig. A réten balra be a Paprikás-patak völgyébe, az Alsó-Jegenye-völgybe. Szép vízesés, sziklaalakzat található itt. A völgy két és fél kilométer hosszan kanyarog, mire kiérünk a Hidegkúti útra egy benzinkútnál. Menjünk át az úton, és a benzinkút mellett balra menjünk el. Rátérünk egy vashídra, majd bevezet minket szépen jobbra az út az erdőbe egy kerítés mentén. Közben többször is átkelünk a patakon kis hidak segítségével. Nagyobb elágazásba érünk, jobbra felfelé menjünk a sárga sávon, a többi turistaút egyenesen tart tovább felfelé. Közepes emelkedő kilométereken át, közben egy széles műutat is átszelünk, míg nem egy nagyobb elágazásnál jobbra kell tartani a Kerek-hegyen. Innen 300 méter, és egy éles balos fordulás, szinte visszafordulunk teljesen. Ez az ötödik ellenőrzőpont: Kerek-hegy, éles úttörés.

Szintben haladva tovább kiérünk Nagykovácsi házai mellé. 2 kilométer után Muflon Itató, majd egy nagyobb rétre érünk. 11 óra irányában menjünk tovább az erdőben, ami hamarosan véget ér egy sorompónál. Jobbra haladjunk a Zsíroshegyi úton enyhén lefelé. Balra házak, jobbra erdő. Elhaladunk a Zsíros-hegy csúcsa mellett, kis kitérőt megér ez is kilátás tekintetében jobbra. 1 kilométer után elágazás: letér a kék sáv és a sárga sáv is a betonútról jobbra be az erdőbe. Antónia-árkon ereszkedjünk le végig két kilométeren át. Végén tisztás és erdei forgóajtó. Ezzel kiérünk újra egy aszfaltozott útra. Ezen balra felfelé tartva elágazásba érünk 250 méter után. Itt mi se nem balra, se nem jobbra, hanem sréhen egyenesen enyhén balra az erdőbe tartsunk egy kis ösvényen. Lemegyünk és kiérünk Pilisszentiván utcáira. Jóreménység utcán végigmegyünk egy telefonfülkéig, a forgalmas, kétsávos Szabadság útig. Itt balra fordulunk és a katolikus templomig meg sem állunk, ami cirka fél kilométerre van. Templom mellett, annak bal oldalán szép lépcsős úton felkanyargunk a templom mögötti dombgerincre. Egy keresztnél ér véget ez a kis lépcsős út, innen nyílegyenesen a Görgei útig meg se álljunk, ami a harmadik keresztutca lesz. Itt is átmegyünk az úton, a játszótér mellett lelépcsőzünk Pilisvörösvár vasútállomásáig. Balkézre SPAR üzlet, mi pedig a vasút felé haladva egy kis lépcsőn a felüljáró előtt balra lemegyünk a vasúti sínek alá. Átmegyünk az aluljárón a jobb kézre lévő Emil Cukrászdáig. Itt átmegyünk az úton körültekintően, és van itt egy szűk sikátor, amibe be kell mennünk. Bal oldalán betonkerítés, nehezen észrevehető, a cukrászdával szemben van. Ha bementünk, két ház között elhaladva kiérünk a Kandó Kálmán utcához. Ezen végigmegyünk a Vásár térig, ahol 10 óra irányába befordulunk a Kálvária utcába. Ezen szépen felemelkedünk a Kálváriáig ütközésig egy sorompónál. Útközben a vasút felett is átmegyünk. A Kálvária utca végén, a Kálváriánál ellenőrzőpont: Kálvária.

A sorompót elhagyva balra forduljunk lefelé, hamarosan kiérünk egy újabb utcába, a stációk itt folytatódnak. Meredeken leérve az utca T-elágazásban végződik. Kápolna utcán jobbra fordulunk. Lassan emelkedünk, majd rátérünk egy Y-elágazásban a Zöldárok, majd a vasúti átkelő után a Barackos utcába. Vasúti átkelés után 150 méterrel nagyobb elágazás: mi jobbra az Áfonya utcába menjünk be. Ezen haladjunk addig, amíg ki nem szélesedik. Itt 2 óra irányába egy földútra térjünk rá. Ez rögvest balra fordul, lassan elhagyjuk a házakat és erdőbe érünk. Pár száz méter után kiérünk egy gázvezetékhez, amit sárga háromszög tábla jelöl. Itt tartsunk a vezetékkel párhuzamosan felfelé a Vörös-hegy irányába. A sárga sáv itt a teteje előtt jobbra kitér felfelé, menjünk arra. Majd immár az erdőben újabb jobbos ív és felérünk egy esőházhoz. Itt tekergünk a hegygerincen egy kilométert, míg nem átérünk a Fehér-hegyre. Itt hirtelen elkezd meredeken lejteni az út. Nem hosszan. Kiérünk egy rétre, amely le van kerítve. Átmegyünk a rét másik oldalára a mezőt balról megkerülve a kerítés mellett. Leérünk egy széles földútra, azon balra, majd picike lejtő után jobbra forduljunk be. Innen 300 méter az Iluska-forrás, amelyet kiépített forrás és esőbeálló jelez. Egyenesen tovább megyünk, jobbról völgy lesz alattunk. Maradunk a legszélesebb úton végig. Végül leérünk egy kisebb völgybe 3 km után, széles irtásos részre. Itt derékszögben balra, enyhén felfelé visz utunk tovább. Széles földúton hullámzunk felfelé, az út mentén irtássávok. Erdő széléhez érünk egy balos kanyar után, az út elkezd lejteni, mi itt jobbra lefelé bekanyarodunk az erdőbe. Lassan, 2 kilométer alatt kiérünk a völgyből, menet közben jobbra a piros sáv is elhagy minket. A piros sáv kiágazása után 250 méterrel hirtelen kis meredek emelkedő, mi itt jobbra kanyarodjunk be a távvezetékek alá. Alig 30 métert menve a vezetékek alatt tisztást érünk, élesen balra kanyarodjunk. Itt a jelzések nem a legjobbak, figyeljünk! Itt pár kilométeren át szűkebb ösvényen haladunk a villanyvezetékek alatt/mellett. Kiérünk egy igen széles erdei útra, több turistajelzés is halad itt. Mi balra menjünk tovább. Innen körülbelül még 2 kilométer Klastrompuszta, maradjunk ezen a széles úton, nagyjából vízszintes az út, csak a legvége fog lejteni közvetlenül Klastrompuszta előtt. Ha beértünk Klastrompusztára, a jobboldali turistaház után jobbra fel tudunk kanyarodni a kerítés mellett az erdőbe. Ha felértünk az erdőbe, akkor balra a turistaúton menjünk tovább. Ideig lankásabban, aztán egyre meredekebben emelkedik. Végig felfelé tartsunk egészen a Pilis-nyeregig, ami innen két és fél kilométerre van. Útközben elhaladunk a Kapisztrán-kunyhó, és a Pilis-nyergi-víznyelő mellett is. Felérünk a Pilis-nyereghez. Ellenőrzőpontunk van itt: Pilis-nyereg.

Esőbeálló, második világháborús emlékmű is van itt. Egyenesen átbukva a gerincen tartsunk tovább, elkezd lejteni az út idővel egyre jobban. Dobogókői műúton is átmegyünk, de egy pár tíz métert ezen kell balra haladnunk. Meredeken lejtünk, míg nem kiérünk egy tisztásra, itt balra forduljunk, és leérünk Pilisszentlélek házaihoz. Lefelé menjünk a falu utcáin. Elérünk a buszmegállóig, Pilisszentlélek alsóig, itt jobbra fordulunk, továbbra is aszfaltút, de a főútról lekanyarodunk. Ezen sétálunk a falu határában lévő szennyvíztisztító telepig. Itt kell jobbra felkanyarodnunk egy sűrűbb, jobban benőtt ösvényre. Kissé tüskések is a növények, de 150 méter után kiérük egy szélesebb mélyúthoz, ezen balra tartsunk tovább. Ligetes részeken túrázunk át, majd az erdőbe beérve kis emelkedőnél balra fordulunk. Innen 3 és fél kilométeren keresztül hegyoldalakon hullámzunk, kisebb-nagyobb kiágazások kísérik utunkat. Végül kiérünk egy nagyobb tisztásra, ennek baloldalán legyaloglunk egy betonútig, ezen jobbra fordulunk és meg is érkeztünk a Barát-kúti erdészházhoz. Ezt elhagyva földúttá válik az utunk, majd 200 méter után balra letérünk a széles útról. Újabb tisztás, majd vadvédelmi kerítésen át kell másznunk. Lassú emelkedés mellett elhaladunk tisztásokon, erdei szakaszokon felváltva, míg nem elérünk egy újabb sorompót egy nagy széles mezőnél. Itt lemegyünk a mező jobb oldalán, majd enyhe jobb, és bal kanyar és kiérünk egy nagyon nagy tisztásra, ez a Hegymeg. Itt először jobbra forduljunk, majd a les után nem sokkal balra felfelé a tisztás belseje felé emelkedve megy egy földút. Ezen tartsunk két kilométeren át, míg nem érünk fel Hegymeg tetejére, a Vörös-kereszthez, itt kezdődik az erdő a tanyát elhagyva. Utolsó ellenőrzőpontunk a cél előtt: Vörös-kereszt.

A murvás, széles erdei mélyúton haladjunk lefelé. Balra forrás lesz, utána nem sokkal jobbra pedig kápolna. Itt forduljunk le balra a Galagonyás útra Esztergom házai között. Ezen végigmenve kiérünk egy forgalmas főútra, itt jobbra forduljunk, és a körforgalom után balra forduljunk be a parkba, erre tart a sárga jelzés. Keresztül a parkon haladjunk végig, majd a legvégén balra forduljunk és jobbra menjünk be az Áchim András utcába. Ezen végigérve szemközt a buszállomás épületei tűnnek fel, mi balra sétáljunk át a kis parkon, és bal felé tekintve a vasútállomás épületével szemben állva láthatjuk a Nelson pubot. Ide menjünk be igazolni a túrát. 

Gratulálunk a sikeres teljesítéshez!

Hangulatképek